1. fejezet: Mennyből az angyal

Szia rejtélyes idegen, s egyben potenciális olvasóm!

Régóta szemezgetek a jobbnál jobb blogokkal, egy ideje terveztem magam is előhozakodni valamivel. Most végre valahára elszántam magam, és életemben először eljutottam idáig, ami nálam nagy szó. Nem is húznám az időt, jó olvasást! Remélem tetszeni fog :) 

 „Meeeennyből az aaaangyal leeejött hozzáááátok, pásztoooroooook, pásztoo” ELÉG!!! Csaptam le a szokásosnál is idegesebben az ébresztőórámat. Általában egy jó rock számra ébredek, de ma… Vajon ki állíthatta át a telefonomat? Ó, sejtésem sincs! Annyira felidegesített ez a „kellemes melódia”, hogy szinte észre sem vettem, hogy valami nincs rendjén. Elmaradt a már megszokott rémálmom. Ennek még örülnék is, ha nem úgy ébredtem volna, ahogy.

Még csak október eleje van, de már a csapból is az a „megunhatatlan” karácsonyi maszlag folyik. Akkor váltam teljes mértékben idegbeteggé, amikor meghallottam a TV-ben, hogy „Kellemes karácsonyi ünnepeket kíván az XY kft.” Azóta meg csak romlott a helyzet. Ma már ott tartok, hogy mellékutakon kerülgetve megyünk suliba, hogy ne kelljen farkasszemet néznem a különböző dekorációkkal. Ha így folytatják, még magát az ünnepet is megutálom! Ahh, a kedvencemet majdnem kihagytam! Az óriási „Boldog újévet!” tábla az út felett! Na annak már TÉNYLEG nagyon sok értelme van!

               Felrángattam magamra egy fekete pöttyös szilonharisnyát egy giga-mega „Me sarcastic? Never!” feliratú pólóval. Hosszú, fekete hajammal most nem volt kedvem sza… akarom mondani… vacakolni, csak egy szoros lófarokba fogtam.  Szörnyen lusta vagyok. Ebből következik, hogy nem is sminkelem magam. Természetesen annak van több oka is. Például ott van az ügyetlenségem, és az is, hogy szerintem nem mutat jól az öt centis vakolat a 16 éves lányok arcán. De igen, azért a lényeg a lustaság…

               Egy szegecses karkötő és egy keresztes gyűrű, és készen is vagyok. Már csak meg kell keresnem azt az átokfajzatot. Most vagy a szobájában horkol, vagy a fejét tömi. Remélem, hogy az előbbi, mert akkor visszakapja, amit velem tett! Azt még nem tudom, hogyan, de visszakapja! Mint egy… nem tudom, mi tud hangtalanul lopózni, legyen mondjuk… gepárd… Szóval mint egy gepárd beosontam Castiel szobájába, de… üres! Lerobogtam a lépcsőn, de „őfelsége, a szívek királya” nem volt ott.

 -  PIROSKA! CSAK NEM VESZTÉL EL AZ ERDŐBEN??- üvöltöttem teli torokból. Nincs válasz.

 -  INDULNUNK KELL! HOL A FA… akarom mondani… HOL VAGY?- kiabálok, miközben zavarodott hangya módjára futottam át a nem éppen apró házon.

Ez elment nélkülem? Cöhh, nem érdekel! Akkor megyek egyedül! Dühöngve húztam föl a szegecses bakancsomat és a bőrdzsekimet. Már épp indulnék, de odakint esik. Ennek is pont most kellett cserbenhagynia! Most mehetek gyalog a szakadó esőben! Cool… Szerencsére az esernyőm ott lóg a fogason. Ha még az is eltűnt volna… Ez a nap is jól indul!

               Út közben egy ismerős sem zavarta meg a fortyogásom, volt időm kigondolni a bosszút. Sok dolog van, ami ki tudja hozni a sodrából a drága testvérkémet, de a legrosszabb hatással az anime van gyenge idegeire. Tehát ezzel fogjuk kikészíteni!

Első lépés: felvenni hangfelvételre, amint a Vampire Knight (az összes közül a leginkább gyűlölt mese) 1. évadának főcímdalát éneklem. Erre fog holnap reggel ébredni.

Második lépés: beállítani csengőhangként a VK 2. évadjának főcímdalát

Harmadik lépés: kamerákat elhelyezni Cas szobájában, mert miért ne? Ki szeretni lemaradni a reakciójáról? Mert én nem, az biztos!

Negyedik lépés: felhívni őt, amikor nyilvános helyen van

Kicsit sok? Nem érdekel! Megérdemli!

               Elérve az úticélom szemem rögtön a tömeget kezdte pásztázni. Még mielőtt azt hinnétek, hogy azt a barmot kerestem, valójában legjobb barátnőm, Candy hiányzott. Kell valaki, akinek panaszkodhatok!

 - Hát itt vagy, egyetlen Lilikém!- hallottam hátam mögül összes bosszúságom okozóját, Castielt. Lefogadom, hogy a szívdöglesztőnek hitt féloldalas vigyora most is ott virít az arcán. Ez még csak hagyján, de hogy is nevezett?! Megpördültem és egy bal egyenessel üdvözöltem. Maga alatt vágta a fát, amikor megtanított verekedni. Tisztán láttam rajta a meglepődést és a hitetlenkedést. Ezt neked!

 -  EZT MEG MIÉRT KELLETT??- rontott nekem. Én persze már túljutottam a dühöm első fázisán, tehát viszonylag higgadtan kezdtem magyarázni:

 - Egy: Mennyből az angyal? Nem erőltetted meg magad túlságosan… Kettő: képes voltál szakadó esőben magamra hagyni?! Egyáltalán hol voltál? És három: hányszor mondtam már, hogy ne hívj Lilinek?!

 - Ejha, valaki ideges. – röhögött. Ez bokszmérkőzést akar?- Egyébként a csajomnál voltam, ha már ennyire érdekel…

 -  Melyik sarkon szedted össze szerencsétlent?- vágtam vissza. Szócsatában verhetetlen vagyok!

 -  Nagyon vicces… - lépett el mellettem. Elégedetten húztam egy új strigulát a képzeletbeli pontjelzőnkre.

       Annyira feldobódtam a győzelmemtől, hogy már majdnem énekelve mentem be az osztályba. Nálam ez már megszokott. Ahogy az is megszokott, hogy reggelente elszabadul a káosz: papírrepülők, futóversenyek, bármi, ami épp eszükbe jut. Ezért léptem vissza egyet, amikor megláttam a tucatnyi csendben tanuló gyereket. WOW! Ilyen se volt még. Gyanakodva vettem célba szokásos helyemet a hátsó padban. Általában egyedül ülök, és ez ma sem lesz másként. Bár nem lehet tudni, még csak most kezdődött el a nap, mégis egy hétre elegendő őrületben volt részem. Már az sem lepne meg, ha Mr. Faraize valami érdekeset hordana össze és Borisz kivételesen nem bámulná valamelyikünk fenekét tesin. De mit felejtettem el? Diszkréten belelestem az előttem ülő füzetébe... Ó, hogy az a…! Német doga! És ez nagyon nem jó, hisz németül még egy értelmes mondatot se tudok kinyögni. Nem kaphatok karót! Éppen elég, hogy év végén majdnem négyesem volt. Tudom mire gondolsz… És teljesen igaz. Csak nem akarta lerontani az átlagom, de megígérte, hogy ez idén nem lesz így. Pont mint tesin. Boriszt könnyű manipulálni.

Még van pár percem csengetésig. Kétségbeesetten álltam neki ismételni, de valahogy nem tudtam megjegyezni semmit. Soha nem volt gondom a tanulással, de a német… Olyan dologra szántam el magam, amire eddig még csak gondolni sem mertem: puskázni fogok. Nincs már lehetőségem! Egy aprócska papírra jegyeztem föl, amit nem tudok, szóval mindent. Hova rejtsem? Mrs. White soha nem mozdul el a helyéről, tehát megfelel az előttem lévő szék támlája is. Csak felragasztom, és… kész is! A lebukásra még csak gondolni sem merek. Istenem, az oltári szégyen lenne. És rögtön duplakaró.  Ráadásul Nath is itt van, szóval… „Ami megtörténhet, meg is fog történni”, jutottak eszembe apa szavai. Az utolsó mentsváramat szugerálva inába szállt a bátorságom.  Fenébe! Letéptem a cetlit és a kukába dobtam. Végem van! „Nézd a dolgok jó oldalát!”, mondaná most anya. Egyáltalán miért jutottak most eszembe az őseim? Mindegy, így legalább megkérhetem Nathanielt, hogy korrepetáljon. Csak az az egy gond, hogy akkor megtudná, hogy sík hülye vagyok és végleg kiábrándulna belőlem. Egy morgás kíséretében koppant a fejem a padomon. Végem van! Ismétlődött a fejemben. Végem van! 

 - Van egy olyan érzésem, hogy valaki nem készült a mai dolgozatra. – szólalt meg mellettem a szőke hercegem. Ez mikor ült ide? Nagy erőre volt szükségem, hogy visszarántsam bunkó énemet, és ne azt mondjam, hogy Tényleg? Ki?

 -  Jók a megérzéseid. Teljesen kiment a fejemből. - néztem fel. Tekintetek egyenesen a borostyán szempárba ütközött. Annyira szívesen beletúrtam volna a kócos hajába! Mosolygott. Nem gúnyosan, inkább megértően. Ezek szerint még nincs minden veszve. Én azonban meg sem próbálkoztam mosolygással.

 - Puskázni akartál, mi?- kérdezte kuncogva. Azt hittem, haragudni fog, vagy tart egy hegyi beszédet. Végül is, igaza lett volna. Hogy is juthatott eszembe ilyesmi?

- Igen… De meggondoltam magam – feleltem szemlesütve. Most kéne lelépnem, még nem késő… Eljött a panaszkodás ideje - Most már biztosan végem van!

 -  Ne nézz már ilyen fájdalmasan! Mit nem tudsz?

 - Semmit.

 - Semmit? Nehéz lesz két perc alatt mindent fejedbe öntenem…

 - Ezzel arra célzol, hogy segítesz?- kérdeztem csillogó szemekkel.

 - Hogy hagyhatnám, hogy egyest kapj? Már csak másfél perc maradt, kezdjük!

Teljesen sötét vagyok, de nem mondhatja, hogy nem próbáltam meg. Nagyon figyeltem Nath minden szavára, de mind hiába. Még ha a tanár késett is, esélyem sem volt. És ezt Ő is belátta.

- Nyugi, egy rossz jegy még nem a világ vége. Persze ezt furcsa az én számból hallani, de tényleg nem. Gond nélkül kijavítod – biztatott.

 - Soha nem volt jó a nyelvérzékem, a reál tárgyak könnyebbek – morgolódtam. Olyan aranyos volt, hogy megpróbálta – Azért köszönök mindent. Lehet, hogy összehozok egy kettest.

 - Ne légy ilyen kishitű! – még folytatta volna, viszont abban a pillanatban betoppant Mrs. White. Megfogta a vállam és a fülembe suttogott. Na most fogok elájulni! - Sok sikert!

A következő pillanatban már a helyén ült, én pedig egyedül maradtam a versenytempóban robogó szívemmel és kavargó gondolataimmal. Ki kell magamból hoznom a maximumot, már csak az Ő kedvéért is.