Egy gyors búcsú után már rohantam is haza. Mit akarhat
Castiel? Az az SMS nagyon rám hozta a frászt! Főleg, mert még SOHA nem kaptam
tőle egyet sem! Hívni sem igazán szokott… jobb is így, maradjunk ennyiben.
Lélekszakadva rontottam be a vörös szobájába, az meg
nyugisan feküdt az ágyon hasán a laptopjával. Nem mondja komolyan, hogy csak
szívatott…!
- Ahh,mi tartott ilyen sokáig?! Gyere ide!- paskolta meg
azt a kicsi szabadon hagyott részt maga mellett, miközben rám sem nézett.
Természetesen mellé telepedtem, és a kijelzőn valami oda nem valót láttam. Ez
az e-mail-jeit olvassa? Mikor csinálta ezt utoljára?
Rákattintott egy üzire, amit Lys küldött. A csomó
lényegtelen dolog után egy valamin megakadt a szemem: „… ja, és megegyeztem a tesómmal, hogy a szilvesztert otthon tölti,
hogy elmehessek megnézni titeket…”
- Wáááá, ezt el sem hiszem! – kiáltottam fel örömömben –
Lys eljön, Lys eljöööön..! – énekelgettem.
- Gondoltam, a jó hírrel kezdem… - mondta Cas unottan,
majd váltott egy levélre, amit anyutól kaptunk:
„Szia drágám!
Épp az imént
üzent nekem a Jézuska, hogy halvány lila gőze sincs, mit vegyen Nektek.
Gondoltam, írhatnátok egy-egy kívánságlistát.
Sajnos idén sem
tudunk hazamenni, be vagyunk osztva aznap, de ne aggódjatok, az ajándékokat
elküldjük!
Egyébként mi
újság? Jól megy a suli?
Ezerszer puszil:
anyu és apu <3”
Hát ez meg mi volt? Először is: nem vagyunk már dedósok,
megmondhatta volna kerek perec, hogy „bocsi, egyáltalán nem tudjuk, mi kell
nektek”, de neeeeem, már miért is lehetett volna… Másodszor: mi az, hogy már
megint nem jönnek haza? Ennek az egésznek a családról kéne szólnia, vagy nem?
Ahh, nem érdekel, már kezdek hozzászokni…
Felpattantam és megtörtem a csendet – mire várunk még? Írjuk
meg azt a listát!
Cas lustán felhúzta a szemöldökét – komolyan? Te meg
akarod írni?
- Miért, te értéktelen vackokat akarsz karácsonyra?
Kelletlenül felkelt, és a nappali felé vette az irányt.
Én még tettem egy kis kitérőt, hogy átöltözzek, összefogjam a hajam és
írószerszámot meg papírt szerezzek. Majd Cas begépeli nekik, úgyis csak döglik
egész délután. Ő már az asztalnál ült,
amikor lementem és egy pohár akármit ivott. Leraktam elé a szükséges
eszközöket, majd letelepedtem vele szemben. Próbáltam egy kicsit lelkesíteni,
de hamar rájöttem, hogy ez már veszett ügy. Előkaptam a fülesemet és nekiláttam
az írásnak. Zenével mindig könnyebben megy az ilyesmik elviselése.
Olyasmiket írtam fel, mint dobfelszerelés, vagy könyvek…
Most kezdek csak ráébredni, hogy mindjárt itt a karácsony. Szuper, legalább
vége lesz a nagy felhajtásnak! Castiel még nem sok mindent írt…
- Hé Cas! A te listádon mi van?
Elém tolta a papírt, én meg kitértem a hitemből! Tőle mit
is várnánk, igaz?
„Csá, haver!
Nem kérek
semmit, csak hogy a jövő évre is bebiztosítsd a biztonságomat. Szóval néhány
csomag Durex jól jönne.
Előre is kösz:
Castiel”
- Ezt nem küldheted el! – mordultam fel – azt hittem, nem
vagy ennyire… primitív és ostoba!
- Nyugi már! Eleve nem volt kedvem ehhez az egészhez… de
csak hogy lásd, kivel van dolgod… - elvette előlem a lapot és rákörmölt még pár
dolgot, majd elegánsan száműzte magát a szobájába. Ezek szerint a gépelés rám
marad. Szuper! Pedig még tanulnom is kellene! Kelletlenül feltipegtem, majd „essünk
túl rajta minél hamarabb” alapon felkaptam azt az átkozott masinát.
Hirtelen eszembe jutott, hogy már régen szívattuk egymást…
és most amúgy is megérdemelne egy alapos beégést, tehát pár dolgot hozzátettem a listájához: dedikált képek Justin Bieberről és a One
Direction tagjairól + egy találka Conchitával. Na, most már nyugodt szívvel
kattinthatok a „küldés” gombra. Röhögnék, ha összeismertetnék a "példaképével"!
Elolvastam Candy üzeneteit fb-n. Már nagyon kíváncsi
volt, hogy mi történt. Nagyvonalakban felvázoltam neki a szitut, meséltem a
szombati mozizásról meg Cay-ről. Örült mindennek, és én szívesen beszélgettem
volna még vele, de muszáj volt a kötelességemmel is foglalkozni, mert nem
szerezhetek még egy rossz jegyet!
Kicsit sok időmbe telt, de mindent megtanultam holnapra.
Tényleg mindent! Nem érhetnek meglepetések. Persze időközben annyi minden képes
volt elvonni a figyelmemet, hogy több, mint 2 órát elpazaroltam, máris kilenc
óra. Ekkor megrezzent a mobilom az asztalon. Gondoltam, Candy akar valamit, de
nem. Meglepő módon az egyik törzskuncsaftom érdeklődött, hogy mikorra várhatóak
új képek. Már nem is emlékszem, mikor fotóztam utoljára. Még a végén elveszítem
a vásárlók bizalmát! Gyorsan visszaírtam neki, hogy „holnap” és fényképezőgéppel felfegyverkezve osontam Castiel
szobájáig. Hallgatóztam: nem szűrődött ki semmilyen zaj. Lassan benyitottam…. ez
nem igaz! Nem lehet ekkora mákom! Kilenckor már alszik? Közelebb lépkedtem.
Gyorsan elkattintottam pár fotót az alvó ördögről, amit imádni fognak a fangirl-ök.
Mocorogni kezdett, bennem meg megfagyott
a vér. Már azt hittem, lelepleződöm, de pillanatokon belül motyogás hallatszott
felőle: ne, ne tegye… Lili... Lili…
Jesszusom, mit álmodhat? A kezemben szorongatott Nikon-t
csendben elhelyeztem az éjjeliszekrényén, majd leültem az ágya szélére. Az
előbbit leszámítva épp olyan édesen és nyugodtan alszik, mint anno, amikor még
közös ágyunk volt. Még kicsi voltam, de már akkor is megvolt a visszatérő
rémálmom és nem mertem egyedül elaludni. Anyáék mellém kényszerítették Cast,
aki persze repesett az örömtől. Most hirtelen annyira nosztalgikus érzésem
támadt… Szívesen visszamennék azokba az időkbe. Cas már akkor fura volt, de
valamennyivel közelebb álltunk egymáshoz. Bármily különös is, hiányzik.
Hiányzik minden: a sok együtt töltött idő, a zenesulik… minden!
Egyszer csak felpattant a szeme, én meg először nem is
észleltem, hogy most kukkoláson kapott. Még csak nem is tagadhatom, mert
ezúttal igaz minden ellenem felhozott vád. Maximum a feltételezett indok
helytelen. Kérdőn nézett rám, de én nem mondtam semmit, csak bebújtam mellé.
Nem tudom, szerintem betett nekem ez a sok stressz, és elvesztettem a józan
gondolkodásmódomat. A vörös egy pillanatra megfeszült, de nem dobott ki a
szobájából. Átkarolt, majd pár másodperccel később más szuszogott is.
Visszaöleltem, és lamentáltam még egy kicsit a múltbéli dolgokon, majd
szívverése egyenletes ütemére szépen lassan álomba szenderültem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése